참길

Szárítás közben: a datolyaszilva utolsó útja

  • Írás nyelve: Koreai
  • Országkód: Minden országcountry-flag
  • Étel

Létrehozva: 2024-11-23

Frissítve: 2025-05-04

Létrehozva: 2024-11-23 22:35

Frissítve: 2025-05-04 02:03

Szárítás közben: a datolyaszilva utolsó útja

A szilva szárítása után 10 nappal (november 23.)


Ma reggel a feleségem azt mondta, hogy a balkonon szárított datolyaszilvák már félig szárazak, és ideje megenni őket. Megkóstolta, és azt mondta, hogy finomak, ezért szerinte drágák a szárított datolyaszilvák.


Akkor egy sóhaj csúszott ki az ajkamon: "A datolyaszilva elpusztult~." Hirtelen a "datolyaszilva" helyzetébe akartam kerülni.


Egy ismeretlen hegyvidéken, egy ismeretlen nevű hegyen, több éven át nőttem egy fában, sok testvéremmel együtt, tele zsúfolva. Idén sok volt a testvérem, ezért a gazda úgy döntött, hogy elad egy részét. Így kerültem egy lakás balkonjára, hogy szárított datolyaszilva legyek.


A gazda, aki leszedt, műanyag keretre fűzte fel a testvéreimet és engem, és kitenni kezdett a napra, hogy megszáradjunk. Úgy éreztem magam, mint egy fonott hal a száradás közben. Ott függtem, és a nap és a szél hatására kiszáradtam. A telt testem elkezdett kiszáradni, és a felületén mély ráncok jelentek meg.


Ma már 10 napja vagyok itt, kényszerűen letépve a helyemről, és kényszerűen lógva a gazda házában. A gazda úgy döntött, hogy megkóstol. Végül a műanyagból lógó testvéreim közül éppen engem választott, mert úgy tűnt, hogy én vagyok a legfinomabb.


Ebben a pillanatban a gazda férje így sóhajtott fel: "A datolyaszilva elpusztult." Ezután új dráma bontakozik ki.


Sorsuk szerint számtalan testvérem, akik ezen a földön nőttek fel, eladva az emberek ínyenc csemegéjévé váltak, vagy a földre hullva eltűntek.


Milyen paradoxon!


Én meghaltam, hogy kielégítsem az emberek ízlését, de így élek tovább a szövegben, és eljutok az emberekhez.


Úgy tűnik, hogy halál után újjászülettem. A bennem lévő élet magja a földben újra ugyanolyan datolyaszilvát fog növeszteni, de én most egy újjá született életet érzek, és örömmel gondolok arra, hogy az én életem a távoli jövőig is tovább fog élni!


Vajon a gazdanő, aki megevett, ugyanazt gondolja-e, mint én? Ehhez ugyanúgy meg kellene halnia, mint nekem... vajon van-e ilyen bátorsága?


Ugyanezt a kérdést feltenném azoknak is, akik megették a testvéreimet, a datolyaszilvákat. Vajon mit válaszolnának?


2024. 11. 23. Igaz út

Hozzászólások0