Ez egy AI által fordított bejegyzés.
Válasszon nyelvet
A durumis AI által összefoglalt szöveg
- A betegek kezelése során felismertem az élet értékét, egyidejűleg megtapasztaltam az élet örömét és fájdalmát, és felfedeztem az élet értékeit, amelyeket megfeledkeztem.
- Orvosként a betegeknek az élet magvait átadni nem egyszerűen a gyógyítás cselekedete, hanem a lét értelmét és értékét megosztó értékes élmény.
- A halál valóságával szembenézve is bátorságot merítünk, és a saját értékeinknek megfelelően élünk, a lét értelmét újra felfedezzük, és orvosként a felelősségtudatunk és a küldetésünk még inkább megerősödik.
Nem a beteg vizsgálatára, hanem a saját lelkemre tekintettem
Ma a járóbeteg-ellátás során rájöttem, hogy nem a beteg vagy a betegség jut először eszembe, hanem hogy
olyan orvos legyek, aki életet tud adni. A rendelőben látott idősek arca az orvosi
élet során folyamatosan eszembe jut majd.
Kezdetben zavarban voltam. A rendelő az eredmények elmondására és a jövőbeli
folyamat leírására szolgál. Az én régi
remény-rendelőmben (sugárterápia) a betegekkel birkóztam és zenét hallgattunk. Valószínűleg az idősek is
kezdetben zavarban lehettek. De az élet magja nem sokáig tartott
addig, amíg egymásra nem kerültünk.
A professzor szavai szerint néha szomorúnak, néha boldognak tűnt. Úgy tűnt, mintha a múlt
idők emlékei és az elveszett napok fejezetei mennének át. Minden pillanat különleges élmény volt.
Úgy éreztem, mintha nem a beteget vizsgálnám, hanem a saját lelkemre tekintenék.
Egy ideig elfelejtettem az élet örömeit és bánatait, amelyek egyszerre érkeztek. "Ó, ez az élet"
gondoltam. "Azt hiszem, ha nem érezzük és nem fejezzük ki, akkor halottaknál is halottabbak vagyunk."
Ez a gondolat megjelent a fejemben.
Végül mindannyian megbetegedünk és meghalunk. De nem mindenki tud életet adni a
másiknak. A halál mindig velünk van. Ezért bátorságra van szükségünk, hogy nagy
érték és cél érdekében feláldozzuk magunkat, és szembenézzünk a halállal.
Bátorság, hogy szembenézzünk az igazsággal, amely mindig velünk van, de mi nem akarjuk
látni. Néha mindent fel kell áldoznunk, amivel felépítettük magunkat, és néha magunkat is fel kell
áldoznunk, de aki tudja, mit jelent ez a tett, az soha nem fogja elrejteni bátorságát. Örülök, hogy
az orvosi pályára lépés előtt megkaptam ezt a bátorság értékének megismerésére való lehetőséget.
Senki sem tudja, mi a helyes és mi a rossz, ki élt jól és ki élt
rosszul. De a sajátja szerint helyesnek gondolt dologért elbukni és a mélységbe zuhanni, és ezek a
tapasztalatok, valamint az élet útvonala és a földre vetett életmagja soha nem nevezhető
haszontalannak. Lehetséges, hogy ezek fontosabbak, mint az életünk, és a földi
élet és a bölcsesség megőrzésének ereje.
(Onkológiai gyakorlati dolgozat, Orvostudományi Egyetem 4. évfolyam, 5. csoport, 0. csoport, 2019.05.28)
